Minden egy helyen a magyar metal színtér történéseiről. Friss hírek, információk, dal- és klippremierek, lemezmegjelenések és interjúk.
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
Erőre kaptak a kreatív folyamatok az AWS műhelyében, aminek eredményeként már a harmadik új dalukat mutatják be zsinórban Stefán Tamás énekessel.
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
Rendesen üti a vasat a Waydown csapata, nehogy kihüljön az izzás. Három hónap alatt a harmadik klipes dalukkal rukkolnak elő, ez a "Silence Waltzer".
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
Domján Gabi, a zenekar basszusgitárosa és fő zeneszerzője mindig úgy hivatkozik az előző lemezre, mint az a punk rock lemez, amit tinikorában szeretett volna írni, csak akkor még nem volt rá képes, és ez valamelyest helytálló is. Nagyon szeretjük azt a lemezt, de nem szerettük volna még egyszer megismételni. Már azzal az anyaggal is kacsingattunk az agresszívabb zenei elemek felé. Én személy szerint évek óta foglalkozom a scream énektechnikák elsajátításával. Elég sokáig tartott, mire úgy éreztem, hogy már nem kell szégyenkeznem a próbálkozásaim miatt és ez pont akkorra érett be, amikor a számok írásába újból fejest ugrottunk. Így részemről ennél természetesebb „következő lépést" el sem tudtam volna képzelni.
Olvasd el a teljes interjút a Shock! Magazin oldalán...!
Hallgasd meg az új albumot: "Pitch Black Sunset" (2023)
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
Hamarosan végéhez ér a Cadaveres zenekar Esszencia-turnéja, amely gyakorlatilag Körmöczi Péter, a banda vezérének 30 éves pályafutását foglalja össze a Cada és elődje, a CDT dalainak megidézésével, korábbi zenésztársak közreműködése mellett. A turnézáró július 28-án Székesfehérváron, a FeZeN fesztiválon lesz, és Körmi elmondása szerint ez a csapat nyugdíjazását is jelenti. A lezáráshoz a 2015-ös "Hazai" EP-n szereplő "A bűnös" című dalhoz készült egy friss videoklip...
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
A tavaszi turné budapesti állomásán a zenekar aranylemezt vehetett át a harmadik nagylemezéért. Régóta érett már ez a beszélgetés, és úgy éreztem, ennél jobb alkalmat nem is találhatnánk! Vendégeim: Diószegi Kiki (ének), Császár Róbert (gitár).
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
Sokáig úgy volt, hogy nem lesz új Tiansen-album, de végül mégis megjelent a csapat második lemeze, és azt kell mondanunk: milyen jó, hogy így történt! Ugyanis akárcsak az előd Our Weakness, az Emerald is vastag köröket ver a honi keményzenei színtér szinte egészére. Leborultunk és elolvadtunk! Ugye ti is?
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
A metalcore/modern metal vonalon mozgó Evermind tavaly év végén adta ki második albumát "Hívatlan" címmel, amelyhez elkészítették a banda második videoklipjét.
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
Igaz, egy hónappal a dalpremier után, de megérkezett a Heedless Elegance deathcore/modern metal banda legutóbbi dalához készült videoklip.
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
A koncertek mellett az új album készítésével foglalatoskodik mostanában a Nygmalion zenekar, ha minden jól megy, akkor talán még idén kézbe foghatjuk az új lemezt - derül ki a Roncsolóból. Gazdag Gergővel, a zenekar dalszerző-dobosával Láyer Tamara beszélgetett május 5-én, amikor a zenekar a Monastery és a német Fleshcrawl társaságában Debrecenben koncertezett.
- A hirdetés mentése sikerült
- Ary
- News
A thrash/hardcore/southern metal műfajokat vegyítő Töréspont zenekar még tavaly nyáron hozta ki debütáló anyagát, az "Összhang" EP-t, amelyről az újabb nyár közeledtével ismét aktuálissá vált dalukhoz egy vidám klipet forgattak.