aebsence live 2023 uzseka

Szépen összegyűlt az úri közönség így minden adott volt az ünnepre, hiszen egy-egy Aebsence koncert ünnepi alkalomnak számít. Igaz, az utóbbi időben mintha felgyorsultak volna az események, hiszen a tavaly nyár óta ez már a harmadik fellépés volt. (…és ez még nem a vége, ha jók az infóim, de pszt!) Szóval azt ugye lehetett tudni, hogy eljátszák a teljes új anyagot és persze a kötelezők sem maradhattak ki, így monstre bulira számíthattunk. Meg is kaptuk. Az eleje kicsit döcögősnek tűnt nekem, a Dürerben mintha lazábbak lettek volna Andrásék. Igaz, ott nem kizárólag a saját közönségüknek (mert bizony, van egy lojális és kitartó mag) játszottak – bár az vitathatatlan, hogy van közös halmaz az Ørdøg rajongóival. Nos, szóval az első negyedóra-húsz perc nekem ilyen tapogatózósnak tűnt, de a közönség ettől függetlenül az első pillanattól fogva egy emberként állt a csapat mellett. Nagy örömmel fogadtuk az Aebsence best of-ot, bármennyire is hülyén hangzik ez esetükben.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Fémforgácson...!

Hallgasd meg a banda új albumát: Aebsence - "Sűrű"