Megjelenés: 2021. február 28.

haenesy2

A budapesti atmoszférikus black metal csapat második stúdióalbuma.

Meghallgatás

bc64 spotify icon 64px youtube social square red

Lemezboncolás

Az alap pont olyan, amilyennek lennie kell: jól a háttérbe tolt, rejtelmes vokálok, sodró lendület, fátyolos textúrák, disszonáns gitárok, melyek az eddigi legtöbbet és legszebbet hozzák a banda stíluskészletéből; és bár itt a szép inkább arra utal, mint amikor egy rothadó virágot látsz közelről, de a természet kaotikus átalakulásának is megvan a maga bája. Már előzetesen számítani lehetett arra, hogy a struktúra egy fokkal “éteribb és szellősebb” lesz, és ez bizony jót tett az anyagnak.” – Nuskull, 2021. március

Ami azonban a legnagyobb meglepetés volt számomra, az az atmoszféraépítés terén végbement hatalmas előrelépés. Ebben nem kis szerepe van a visszhangosított, torzítatlan, akkordbontogatós gitároknak, melyek mintha csak a '80-as évek brit post-punk/gótikus rock színteréből léptek volna át a 2020-as évek Magyarországára. Furcsa, de tökéletesen illeszkednek a post-black metal hangszereléséhez: a blastbeatek és a tremoló riffelés felett úsznak-lebegnek ezek a témák és szinte önállóan viszik a dallamokat, hiszen a stílushoz illeszkedően a vokál tulajdonképpen csak egy újabb hangszer, afféle érzelmi hanghatás.” – (9,5/10) Rozsdagyár, 2021. március

Hullámokban jönnek és mennek a dallamok, a hátra kevert sejtelmes károgás pedig erősíti ezt a lebegős hangulatot. Néha kicsit túlságosan is el van keverve és szinte elveszik a maszatolások között. Mert maszatolás az van dögivel, amit a vad blastbeatek és az okos dobolások oldalnak fel. Valahogy, szinte mindig eltalálták, hol kezd a monotonitás unalomba hajlani és olyankor egy-két okos oda dobolással és téma váltással, kiállással lendítik tovább a dalt.” – Ópiumbarlang, 2021. március

Számlista

  1. Fate of the Depth – 8:16 youtube social icon red
  2. Sinking Deep for a Hidden God – 6:08
  3. Path to the Weeping Hollow – 5:30
  4. Létrontás (Hamvas Béla) – 4:52
  5. Drowning of the Final Intellect – 5:48
  6. The Archives – 4:55
  7. Asphyxia – 8:29

Közreműködők

Hænesy:

  • A. (Angeli Gábor) - ének, dalszövegek
  • H. (Sándor Henrik) - gitár, billentyűsök, dalszerzés
  • T. (Galántay Tamás) - dobok, effektek

Vendégek:

  • Farkas Attila Márton - szavalás a "Létrontás" c. dalban

Produkció:

  • Felvétel, keverés és mastering: Hænesy
  • Borítógrafika: Rodrigo Almanegra

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2021. február 28.digitálisszerzői kiadás 
 2021. február 28.CDPurity Through Fire