2006-tól 2019-ig összesen tizennégy HangSúly – Hungarian Metal Awards szavazásra került sor, ahol minden alkalommal a magyar metalszíntér előző évi teljesítményét értékelte a magyar online magazinok szerkesztőségeiből összeállt zsűri. Elsőként a 2005-ös év, utoljára pedig a 2018-as év legjobbjait szavazta meg az aktuális zsűri. A 2007-es évfolyamtól kezdve hivatalos jelölt abból lett, akire egynél több szerkesztőség voksolt, míg korábban egyetlen szerkesztőség jelölése is elég volt ehhez.
A legtöbb kategóriában az első lemezes Aetrigan, a Road és Schmiedl Tamás (Moby Dick) új zenekara, a Bloody Roots kapott jelölést.
Az évek során már hagyománnyá vált, hogy a magyar internetes rock/metal magazinok február-március táján jelölteket állítanak és megszavazzák az előző évben megjelent magyar hard rock/metal albumok közül a legjobbakat. Hetedik alkalommal is a megszokott 5 kategóriában hirdet majd győztest a zsűri március 5-én.
A 2011-es teljesítmények alapján a HangSúly Zenei Díj hivatalos jelöltjei a következők:
Idén sem mulasztják el a magyar internetes rock/metal magazinok, hogy az előző évben megjelent összes hazai hard rock/metal kiadvány közül megszavazzák a legjobbakat. A 2012/13-as szavazás már a nyolcadik(!) alkalom a HangSúly™ zenei díj történetében, és ezúttal 13 szerkesztőség vállalkozott a feladatra, hogy a megszokott 5 kategóriában jelölteket állítson, és a 13-as szám bűvöletében 2013. március 13-án eredményt hirdessen.
A legtöbb jelölést a Scerra kapta (mind az öt kategóriában), illetve a Leander Rising és a Niburta zenekarok (4-4 kategórában).
A HangSúly zenei díj hivatalos jelöltjei a következők:
A HangSúly™ Zenei Díj öt kategóriájának jelöltjeit és nyerteseit idén már kilencedik éve szavazzák meg a magyar online rockmagazinok szerkesztőségei. A kilencedik alkalomra minden eddiginél több rockmagazin fogadta el a felkérést, így ezúttal 17 portál szerkesztőiből áll a zsűri. A legtöbb kategóriában 4-4 jelöléssel az Apey & The Pea, a Cadaveres és a Wisdom izgulhat a március 3-án esedékes eredményhirdetésen.
Íme a HangSúly™ Zenei Díj hivatalos jelöltjeinek listája:
A jubileumi szavazás zsűrijét 13 szerkesztőség tagjai alkotják, köztük a HangSúlyt a kezdetek óta támogató, 2005 óta minden évben résztvevő Passzio.hu, Shock! Magazin és Underground Magazin. A 2014-ben aktív zenekarok közül a legtöbb jelölést az Apey & The Pea és második albumuk kapta, összesen 4 kategóriában.
Íme a HangSúly™ Zenei Díj hivatalos jelöltjeinek listája: