Megjelenés: 2024. június 28.
Az erdélyi black metal duó negyedik nagylemeze.
Meghallgatás
Lemezboncolás
„Amit a lemezen hallunk, az alapján azt vélelmezem, hogy Bélának és Pestifernek ezúttal nem volt egy teljes nagylemezre elegendő zenei muníciója, így az anyagot keretbe foglaló Voltak / Haláltengely párost rendesen túl is nyújtják, összesen közel tizenhárom percről beszélünk, egy-egy intróra és outróra elegendő zenei/szövegi tartalommal.” (6/10) – Shock! Magazin, 2024. július
„Az elvágyódás / kétség / kilátástalanság áramlik a dalokból, mely a gitárriffek magja mélyén ott vibrál. Elgondolkodtató szövegek társulnak ehhez a reményvesztett hangulathoz, Lugosi Béla hangja is ezt az érzést tükrözi. Belenyugvás / rezignáltság / magány. Nem azért nincs megoldás, mert nem létezik, hanem mert nincs jelen a tudatban.” – Metal.hu, 2024. augusztus
„A Siculicidium nem progresszív zenekar, azonban több számot is hallhatunk, ahol egészen ambiciózus zenei részekkel, betétekkel találkozhatunk. Ilyen az Egy akasztás rövid története, vagy a Belső utazás, ahol a riffek és a kiegészítések, hangulatemelő díszítések vonalán egészen sok újdonságot vonultatnak fel.” (8/10) – Hammerworld, 2024. október
Külföldi vélemények
- CrossFire (8/10) - Németország (német)
- Heavy Music HQ (3.5/5) - Amerikai Egyesült Államok (angol)
- Mystification 'zine (7.8/10) - Amerikai Egyesült Államok (angol)
- Occult Black Metal 'zine (8/10) - ? (angol)
Számlista
- Voltak – 3:55
- Nagyanyó kenyér – 6:13
- Nyolcvankettes – 4:48
- Egy akasztás rövid története – 5:20
- Belső utazás – 6:45
- Összeomlás – 4:38
- Haláltengely – 8:42
Közreműködők
Siculicidium:
- Béla Lugosi - ének
- Pestifer - gitár, basszusgitár, billentyűsök
Produkció:
- Keverés és mastering: Pestifer
- Borítógrafika: Grafit és Hamu
Megjelenések
Dátum | Formátum | Kiadó | Megjegyzés |
2024. június 28. | digitális | Sun & Moon | |
2024. június 28. | CD | Sun & Moon | |
2024. augusztus 15. | LP | Sun & Moon |