Megjelenés: 2020. április 15.

aetherius obscuritas martir

A black metal zenekar öt év után megjelent új, hatodik stúdióalbuma.

Meghallgatás

bc64 spotify icon 64px youtube social square red

Lemezboncolás

Az Aetherius Obscuritas black metalja letisztult dalszerkezetekkel operál, itt szó sincs maszatolásról, kásás hangzásról, netán ilyen-olyan poszt elemek integrálásáról. A zenei gyökerek a ’90-es évek második felében keresendők. Zson dobtémái már a nyitódalban is felhívják magukra a figyelmet, Viktor pedig extrém rikácsolásával hol anyanyelvén, hol pedig angolul gyalázkodik. A szélsőséges torokkínzás ellenére a dalszövegek jól érthetők. Az ének mellett Viktor felelt a gitárokért és a billentyűs témákért is.” – (9/10) Fémforgács, 2020. július

A hangzás nagyon egyben van, a gitárok karcosak, a dobok dinamikusak, a basszus szépen duruzsol a háttérben, ahogy a billentyűk is jól illeszkednek bele az összképbe, és csak ott szólnak, ahol az szükséges. A dallamos ének és a beszédek is abszolút jól megkomponálva kerülnek felszínre az éjsötét rengetegből, majd merülnek újra alá, és a teljes anyag harmóniában van önmagával, semmiféle disszonanciát nem hallhatunk ki a sávok között. A tempók feszesek, azonban nem csak csépelést kapunk, vannak középtempós, már-már thrash-es kiállások is.” – (5/5) Rattle Inc., 2020. augusztus

Számlista

  1. Ilyen a vér (Blood Is Like This) – 5:25
  2. Marthyr – 5:32
  3. A vén végvivő (The Old End-Bearer) – 4:22
  4. Az Igaz (What 'True' Is) – 4:00
  5. The Frozen Lake of Eternity – 4:39
  6. Lidércpalota (Incubus Palace) – 4:27
  7. Beyound the Walls – 2:08
  8. A harag lángja (The Flame of Wrath) – 3:59
  9. Destiny: Unknown – 3:44 youtube social icon red
  10. Pulzár – 2:51

Közreműködők

Aetherius Obscuritas:

  • Arkhorrl (Vágvölgyi Viktor) - ének, gitár, basszusgitár, billentyűsök
  • Zson - dobok

Vendégek:

  • Jontho (Ragnarok) - ének a "Marthyr" c. dalban
  • Kaiaphas (Thokkian Vortex, ex-Ancient) - ének a "The Frozen Lake of Eternity" c. dalban

Produkció:

  • Felvétel: Extreme Unction Studio (ének, gitárok), Wavefront Studios (dobok) 

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2020. április 15.digitálisGrimmDistribution/Paragon 
 2020. április 15.CDGrimmDistribution/Paragon