Megjelenés: 2021. december 23.

mudfield3

A sárréti metalbanda harmadik nagylemeze.

Meghallgatás

Mahasz Top 40 helyezés: #10

spotify icon 64px youtube social square red

Lemezboncolás

Hangzás tekintetében nem csalódtam, mert az előző albumok sem szóltak szarul. Ez a csiszolt In Flames-es sound pedig kimondottan jól áll a zenekarnak. A tíz új dalt hallva először nem igazán tudtam hova tenni a dolgokat. Nagyon azt éreztem, hogy a COVID-nak komoly nyoma van a lemezen. Mondjuk ez annyira nem meglepő, de emiatt a nyom miatt azt éreztem, hogy ez a lemez nem feltétlen továbblépés az előzőhöz képest.” – (4/5) RockStation, 2021. december

A szövegvilág maradt a régi, a Mudfield muzsikája viszont ezen a harmadik korongon még inkább a metal irányába mozdult el, bizonyos dalokban, például a Menedék bevezetőjében árnyalatnyi nu metalos hatások is tetten érhetők. Ellenben a gitárosok, Marci és Isi most a szólókra is ráfeküdtek, legjobban sikerült megmozdulásaik éppen az első két dalban (Ébresztő és Szív) kaptak helyet.” – (4/5) Rattle Inc., 2022. január

Alapvetően előremutatóbbnak érzem a korong második felét, elsőként így a Káros szenvedélyt említeném, mely egy egyértelmű koncertnótának ígérkezik, inkább a verzék szokatlan és érdekes dallama és a hangulatos szóló miatt emelendő ki ez a szám. A Diószegi Kikivel közös Őrláng bár nem hibátlan, de igen agresszív és változatos tétel, dalszerkezete pedig szokatlan a Mudfieldtől.” – (8/10) Music Tunnel, 2022. január

Három év, három Mudfield album (és a magyar igazság ugyebár). Tartják tehát a srácok az eddig diktált tempót, de ami a Kelet népénél érzésünk szerint kicsit visszaütött, az most itt remek dalokat eredményezett. Noha szerintünk még mindig hasznára válna a csapatnak némi lassítás, a Szörnyetegbe nem nagyon tudtunk belekötni.” – Fülelő, 2022. február

Amellett, hogy megvannak a jól ismert Mudfield jegyek vannak olyan újdonságok is, amikkel a határaikat kintebb tolták. Nincs szó azért azok feszegetéséről, de olyan eddig nem vagy csak kevésbé használt elemek is hangsúlyossá váltak a dalokban, amik az anyag javára váltak. Ilyen például a Menedékben hallható elektronika, ami sejtelmessé teszi a dalt vagy említhetném a címadóban a folyamatos kétlábgépes témát.” – (8/10) Fémforgács, 2022. július

Számlista

  1. Ébresztő – 3:37 youtube social icon red
  2. Szív – 4:58 youtube social icon red
  3. Menedék – 4:10
  4. Nincsen szerencsém – 3:20 youtube social icon red
  5. Káros szenvedély – 3:22
  6. Őrláng – 4:09
  7. Hajnali idegen – 3:09
  8. Új generáció – 4:30
  9. Szörnyeteg – 4:40
  10. Napfénytenger – 3:23

Közreműködők

Mudfield:

  • Kovácsovics Máté - ének
  • Feke István - gitár
  • Szegedi Marci - gitár
  • Szabó Dezső - basszusgitár
  • Balázs Loránd - dobok

Vendégek:

  • Diószegi Kiki (Down For Whatever) - ének az "Őrláng" c. dalban

Produkció:

  • Felvétel, keverés és mastering: Simon István (No Silence Stúdió)
  • Borítógrafika: Sebő Krisztián (shapefromhell)

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2021. december 23.CDHear Hungary 
 2021. december 23.digitálisHear Hungary