Megjelenés: 2021. január 29.

remorse koho

Az ózdi veterán thrash metal csapat új albuma 12 év szünet után. Oláh Zsolt mellett a mára klasszikusnak számító "Harc!" (2005) album szinte teljes felállásával.

Mahasz Top 40 helyezés: #3

Meghallgatás

spotify icon 64px

Lemezboncolás

A lemez több évig érlelt gyűjtemény, melyet hasonlóan előző, D.Ü.H. című munkájához, gondosan válogatott vendégekből álló csapat erősít: Farkas Zoltán (Ektomorf), Körmöczi Péter és Pápai Zsolt (Cadaveres), Cserfalvi “Töfi” Zoltán (Iron Maidnem), Bátky Zoltán (Wall Of Sleep), Miki (Ørdøg, Wackor), Kemenczei Balázs (Stonedirt). A tizennégy tételes stúdióanyag pontosan adagolja a thrash metalt, így nincs túljátszva semmi: kicentizett porciókban kapjuk a fémet, mely azonban nem fogja megfeküdni a gyomrunkat.(4/5) – RockStation, 2021. február

A "D.Ü.H." óta közel tizenhárom év telt el, ami alatt folyamatosan íródtak, csiszolódtak a dalok. A végeredmény tekintetében azt kell mondjam, nagyon erős nehézfémet készített el a kohóban, és kovácsolt acéllá az öt fémműves. A megszólalás bivalyerős, a kohós koncepció pedig kiváló ötlet egy metalbanda számára, pláne ha figyelembe vesszük azt is, hogy Ózd az ország egyik legnagyobb kohászatának adott otthont.(10/10) – Rozsdagyár, 2021. február

A sokadik hallgatás után figyeltem fel rá, hogy a korong második felére kerültek azok a dalok, amelyek jobban tetszenek nekem. A Mindent vagy semmit a Testament legjobb pillanatait idézi, a Monoton pedig a címével ellentétben abszolút nem monoton. A korábban már említett Küzdesz pedig magasan a legcsillogóbb gyöngyszeme az albumnak. A 14. dal pedig egy ősrégi nóta, amelyet most felfrissítettek és megkapta azt a hangzást, amit már akkor megérdemelt volna.(8/10) – Hard Rock Magazin, 2021. február

A klasszikus csipegetős, vagy kimondottan gyors témáktól kezdve a fogósabb, középtempós zakatoláson át, gyakorlatilag a stílus minden eszköztárát kimerítették, úgy illesztve egymáshoz a zenei puzzle-darabkákat, hogy mindig kerek egészet adnak ki a végén. A kerek egészhez az ízes, dallamos sokkörös gitárszólók is szervesen hozzátartoznak, amik egyfajta fűszerként itatják át a riffeket. Az a helyzet, hogy a Remorse által játszott egyveleg pont az ízlésem thrashileg, ennek ellenére első pár hallgatásra azért kicsit soknak éreztem ezt a tizennégy dalt.(9/10) – Shock! Magazin, 2021. február

A cucc ott folytatja, ahol Harc abbahagyta 15 éve, csak talán karcosabban, harapósabban, vadabban, mint megszoktuk. Irgalom nélkül repkednek az Exodus, Death Angel jellegű riffek, amiket sokszor az Alex Skolnick / Eric Petterson (Testament) gitárduó szintjén lévő szólók koronáznak meg. Gábor hangja picit mélyebb, mint anno, talán kevesebb a dallam is, de mivel annyira sodró, lendületes a Kohó, ezért nem zavaró a dolog.(8/10) – Rockstar, 2021. február

A szerzemények nagy része 3-4 perces, tehát a műfajt tekintve optimális, de azért akad néhány majd’ 6 perces tétel is. A Még egyszer refrénje kifejezetten fogós, Gábriel továbbra is remekel mind az agresszívebb, mind a dallamosabb vokalizálás terén. Zeneileg pedig a jól ismert Remorse hangzást kapjuk, Testament/Exodus jellegű riffek, patent szólók Zsoltitól és Lalitól, Szabó “Pecer” Péter basszer és Oláh Kálmán dobos kiváló, erőteljes alapozása emelik nemzetközi színvonalúvá a srácok muzsikáját.(9/10) – Fémforgács, 2021. március

Számlista

  1. Zúzzad az ércet – 3:51
  2. Hazudnak – 2:40
  3. Még egyszer – 3:23
  4. Sodor az élet – 4:17
  5. Győzni fogsz – 3:20 youtube social icon red
  6. Jelbeszéd – 4:20 youtube social icon red
  7. Indulunk – 5:46
  8. Hollywood – 3:04
  9. Jóbarátom – 5:44
  10. Mindent vagy semmit – 3:33 youtube social icon red
  11. A szó elszáll – 3:42
  12. Monoton – 3:28 youtube social icon red
  13. Küzdesz – 5:16
  14. 90 – 3:47

Közreműködők

Remorse:

  • Rom Gabriel - ének, ill. hegedű (a "Jóbarátom" c. dalban)
  • Oláh Zsolt - gitár, ill. ének (a "90" c. dalban)
  • Kossuth Lajos - gitár
  • Szabó Péter - basszusgitár
  • Oláh Kálmán - dobok

Vendégek:

  • Hocza Róbert "Igor" (Mytra) - gitár a "Zúzzad az ércet", és gitárszóló a "Hollywood" c. dalban
  • Pápai Zsolt (Cadaveres) - vokál a "Zúzzad az ércet" c. dalban
  • Körmöczi Péter (Cadaveres) - vokál a "Zúzzad az ércet" c. dalban
  • Farkas Zoltán (Ektomorf) - ének a "Győzni fogsz" c. dalban
  • Kemencei Balázs (Stonedirt, Wall Of Sleep, Salvus) - gitárszóló az "Indulunk" c. dalban
  • Nagy-Miklós Péter (Wackor, Ørdøg) - ének a "Hollywood" c. dalban
  • Bátky Zoltán "BZ" (Wall Of Sleep, At Night I Fly) - ének a "Küzdesz" c. dalban
  • Cserfalvi "Töfi" Zoltán (Iron Maidnem) - gitárszóló a "Küzdesz" c. dalban
  • Kollár József (Old Remorse) - gitár a "90" c. dalban
  • Bodnár Gábor "Boci" (Old Remorse) - basszusgitár a "90" c. dalban

Produkció:

  • Dalszövegek: Pati
  • Felvétel: Cserfalvi "Töfi" Zoltán (Denevér Hangstúdió)
  • Gitárszólók felvétele: Thrashman Stúdió
  • Editálás: Boros Béla (Denevér Hangstúdió)
  • Borítófotó: Mizerák István
  • Borítógrafika: Köhler Ágnes

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2021. január 29.digitálisH-Music 
 2021. január 29.CDH-Music Hammerworld melléklet